Vadászattal jótékonykodnak
A mezőörsi Nagy András kapta idén a Széchenyi Zsigmond-emlékérmet
A budapesti Vajdahunyad várában adták át a Gróf Széchenyi Zsigmond-emlékérmeket az arra érdemes sport- és hivatásos vadászoknak. Az elismerést azok kapták, akik a 2021-es Országos Jótékonysági Vadászatban részt vevő megyékben a legtöbbet tették a karitatív program eredményességéért, ezen keresztül a beteg gyerekekért. Győr-Moson-Sopronban a mezőörsi Nagy Andrást díjazták.
A Gróf Széchenyi Zsigmond-emlékérmet minden évben azok kapják, akik sokat tettek az évente december 27-én tartott Országos Jótékonysági Vadászat eredményességéért. Ekkor a vadászok és a támogatók adományaiból hiánypótló orvosi eszközöket vásárolnak, elősegítve a beteg gyermekek gyógyulását. Az adományok eddig megyénként egy kórháznak jutottak, idéntől ez változik, a támogatott intézmények száma több is lehet. Az évek alatt eddig 124 millió forintot gyűjtöttek, az adományozott orvosi eszközök 86 ezer gyermeket gyógyítottak. Nyolc éve rendezték az első ilyen eseményt, két éve már 1200 regisztráció érkezett.
Győr-Moson-Sopron megyében a Rétalap-Mezőörs Vadásztársaság elnöke, Nagy András vehette át idén a díjat. Mint lapunknak elmondta, a háttérmunkáért, a magyar vadászati kultúra terjesztéséért, a jótékonysági vadászatban való aktív részvételért kapta. A 44 éves Nagy András 2007 óta vadászik, gyermekkori álmát váltotta valóra ezzel a hobbival. Egy éve vált lehetővé, hogy egy megyében ne csak egyetlen helyszínen, hanem több helyen is rendezzenek jótékonysági vadászatot, ezt használták ki a mezőörsiek. Területük adottságai egy 12 fős apróvadas vadászatot tettek lehetővé, idén az a tervük, hogy egy időben több hajtást is rendeznek, így növelve a résztvevők számát, illetve az adomány összegét.
A megye tavaly mintegy egymillió forint értékben gyűjtött a győri Petz Aladár-kórháznak eszközbeszerzésre. A résztvevők helyet foglalhattak az esemény honlapján (ojv.hu), a minimális adomány 50 ezer forint volt. - A díjam egyben elismerés minden kollégámnak, aki a szervezésben részt vett. A jótékonysági vadászattal azt is szeretnénk megmutatni, hogy van szíve-lelke a vadásznak is - nyilatkozta lapunknak Nagy András. - Mindenkit biztatok, jöhet még az idei eseményre, vannak szabad helyek, és lehetőség van arra is, hogy valaki vadászat nélkül adományozzon.